Egyéb szereplők
2013.07.28. 11:10
Háttérszereplők, akik egy-egy pillanatra bukkannak fel.
Az 1. részben, amikor Sarah érkezik, nagy a készülődés. Sok háttérszereplő feltűnik.
A 2. részben a verseny színhelyén:
Az első részből az istállófiú éppen azzal, a lánnyal cseveg, aki az első részben valami cuccot visz.Az a "lila lány" is segédkezett.
A 8. részben, amikor felállítják a duplaoxert:
A 11. részben. A kölyök a buszon (a pizzériás jelenetben is feltűnik, ami ugyanebben a részben van). A versenybíró. Majd ismét feltűnik a "narancssárga lány".
A 12. részben a sofőr az 1. részből (és 2.ból) az istállófiú; illetve a gyerekek, akik a tévéből nézik Bailey-ék felvonulását. Az egyik lány szintén benne volt az első részben.
A 20. részben a patkolókovács. Ő segített a duplaoxer felállításában is.
A 21. részben a felvonulást figyelők. A fekete hajú egy korábbi részben szintén egy felvonulást nézett, igaz tévében. A szőke hajú, mintha az első részben tűnt volna fel, de ez fitalabb. Lehet, hogy a huga? Illetve a fekete hajú fiú is hasonlít az 1. részben szereplő istállófiúra. A sötétszőke pedig az 1.-ben az akadályhoz vitte a rudat.
A 24. részben, amikor megérkeznek a horselandi srácok Franciaországba más szereplőket is láthatunk, akikkel beszédbe elegyednek. Az utolsó képen a lovászfiúk láthatók.
A 35. részben:
|